Pálmus és a gyivi

Többen úgy gondoltuk, nem ártana, ha Pálmussal foglalkozna egy gyerekpszichomókus - bár tapasztalataim ezzel a fán lakó és a valóságtól elrugaszkdott, erdei állatfajjal nem felhőtlenek. De mégis, hátha. Mert Pálmus nemcsakhogy nem beszél velünk, igazából nem is kommunikál - a legszükségesebbeken túl. És vészesen keveset látjuk mosolyogni. Szinte soha. Nagyon-nagyon ritkán ajándékoz meg Bennünket egy-egy félmosollyal, vagyis, elméletem szerint leginkább Angelt, aki alapvetően szintén nem beszél, visszahúzódó és félénk. Na, ezek azok a tulajdonságok, amik rám egyáltalán nem jellemzőek. Alig bírok magammal, ha Pálmust a kezeim közé kaphatom. A terv az lenne, hogy addig huncutkodik velük az emberlánya, amíg mégiscsak elgügyögik magukat, mégiscsak nevetésre fogják a dolgot. Hát, Pálmus nem. Szelíden tűri a megpróbáltatásokat, amit a világ és én jelentek neki, néz azokkal a hatalmas szemeivel, inkább riadtan, mint túláradó örömmel. Nem érti, mit van úgy oda ez az idióta, 160 centis, túlmozgásos és teljesen kezelhetetlen csaj.

Pszichomókust akarok? Mondta az illetékes Kotkoda, jól van akkor keressem meg XYZ-t, aki államilag van erre a feladatra kijelölve, és esetleg van 15 perce, mert olyan irdatlanul elfoglalt. Mert ugye lássuk be, Pálmus mégiscsak egy "hontalan kislány, akinek státusza rendezetlen" - és az ilyet nem lehet rendezni? - körözik a szüleit, hogyha elkapják őket akkor a) kihajítsák őket az öropajunióból, b) ha ez nem megy lecsukják őket, vagy mi.
(Fel sem merül, hogy Pálmust esetleg nem a szülei, vagy nem jószántukból hozták ilyen helyzetbe? - pislogtam én, aki a jogi csűrcsavarhoz általában annyit értek (egyre jobban, hozzáteszem és ez főképpen dr Boda érdeme, akinek mindig van a hülye kérdéseimre fél órája), hogy a gyivisek ne adjanak el egy kiló krumpliért, de ez az idegenkihajigálós-duma ez meghaladta a felfogóképességemet. Tény, hogy még nem volt "hontalan", "ennyire rendezetlen státuszú" gyerekem.)
- Értsem meg - néz rám szigorúan Kotkoda. - Ezek a szemét illegális bevándorlók - gondolom köztük Pálmus - jelentik itt az igazán nagy veszély országunkra.
Méghogy pszichomókust neki, bilit, esetleg. Ja, hogy PTSD-s (post traumatic stress disorder)? Azmeg micsoda. Magyarázom, tehetetlenül, hogy micsoda az a poszt-traumás stressz szindróma. A tájékozott gyivis rám mered:
- Milyen stressz? Már hol érte volna stressz? Itt mindenki a tenyerén hordja Pálmust.
Nem tudjuk - meredek vissza. Mert semmit sem tudunk. De megkockáztatom - hiába - az is elég lehet, hogy Pálmus jelenleg sehol sem találja a szüleit, egy idegen országban, idegen nyelven beszélő, idegen nénik között téblából. Miközben azt sem tudjuk, honnan jött.
Kár volt.
- Az hogy honnan jött és majd hova megy vissza, minél előbb, az nem a gyivihatásköre. Nem képzelem, hogy iderendelnek egy rakás tolmácsot, hátha valamelyik szóra tudja bírni. Már ki van adva az idegenkihajigáló szerv által az utasítás, hogyha megszólal, azt le kell írni. Egy papírra. És be kell nyújtani a megfelelő illetékesnek, aki majd rájön, hogy az úgy két-három éves Pálmus (ezt se tudjuk) által kiejtett szavak, mely nyelvből származhatnak. De szerinte Pálmus egyszerűen visszamaradott, nem stresszbeteg, vagy mi. Csak a visszamaradott gyerekek nem beszélnek négy évesen. Minden négy éves meg tudja mondani, ki az anyukája.
- Hogyne, főleg, hogy a kislány alig lehet három. Egyébként jó módszer. De miért gondolják, hogy Pálmus első szava értelmes lesz bármilyen nyelven, és nem valami babahalandzsa - kaha értsd kutya - szuahéliül? - vetettem mégis ellent. - Vagy hogy az nem magyarul lesz - Pálmus szerint?

Akarom azt a pszichomókust, vagy nem? -mordul rám a gyivis Kotkoda.

Akartam - jövő héten megyünk vele, időpontra.
Miért vagyok szkeptikus?